Nemrég jelentek meg ☛ Gaura Ágnes - Túlontúl, Neil Gaiman - Tükör és füst, Neil Gaiman - Törékeny holmik, J.Goldenlane - Papírtigris

2011. október 17.

Kihívás: Figyeld már! Hullócsillag!



Ma egy olyan kihívásról essék szó, mely többszörös bűnbevivőm, Liliane_Evans nevéhez kötődik. Ez nem más, mint a Csillaghullás Csillagporral kihívás.

Miért jelentkeztem rá? Ez egyszerű: mert szeretem Gaiman könyveit, a Csillagpor pedig az első volt tőle a sorban, ezért is emlékezetes darab.

Teljesítés? Pipa


A kihívás arról szólt, hogy olvassuk el a Csillagport, de mivel én már olvastam, ezért ez már csak újraolvasás volt részemről.
A blogon már régebben írtam róla, és így utólag visszaolvasva eléggé gyermeteg, kiforratlan írás, ennek ellenére azt kell mondjam, a véleményem nem sokat változott. Ez volt az első könyv, amit olvastam Gaimantól, és nem az utolsó, ennek ellenére még mindig ugyanolyan bájos mesének találtam, mint korábban, mikor először olvastam el. A halott testvérek által folytatott "csatározás", illetve a Csillag még mindig ugyanolyan nagy hatást gyakoroltak rám, mint ezelőtt is.
Az első olvasáshoz képest annyi változott, hogy olvastam róla mások véleményét is, és részben a negatívok zömével is egyet értettem, meg nem is.

És te? Nézted a csillaghullást? Találkoztál Neil Gaiman éppen lezuhanó csillagával és elmentél megkeresni? Ha nem, tedd meg mielőbb!

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger