Ta-mia Sansa - A menekülés éve (Gender Krónikák 1.)

A könyv eredeti Delta Vision -ös borítója

Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta, hogy napvilágot látott a 11. kötet a sorozatból, és aközött, hogy kijött az első rész. Sokan nem értik, hogy működik ez a sorozat, úgyhogy egy kis háttérrel kezdeném. 

Amikor kijött az első könyv (Sötét Hórusz), akkor már tudni lehetett, hogy ez nem első kötete a sorozatnak. Ta-mia Sansa a sorozatot precízen felépítve haladt előre úgy, hogy a kötetek között van némi átfedés (hol szereplők, hol történetek szempontjából), a kötetek mégsem kapcsolódnak szorosan egymáshoz. Így történhetett, hogy a Sötét Hórusz, a 11. kötet került először nyomtatásba.

Majd, mintha a kiadó megfeledkezett volna a sorozatról, sokáig nem történt semmi. Az író végül - a fülét rágó olvasói hatására - magánkiadásban napvilágra juttatta a Forradások című kiegészítő kötetet, ami időrendben a Sötét Hórusz utánra tehető, és annak főhősét jobban bemutató kötete kívánt lenni. Hozzátenném, a Sötét Hórusz című mű sem volt rossz, de a Forradásokban már látszott egyfajta fejlődés írástechnikai oldalról is, miközben a szerkezeti felépítése sem szenvedett csorbát.

Majd telt-múlt az idő, és nem történt semmi, egészen addig, míg a Delta Vision be nem jelentette, hogy látnak fantáziát az írónőben, így a kötetét beválogatnák az egyik (újonnan indított) sorozatukba, ami sci-fikkel foglalkozik. Viszont ők már változtattak a koncepción: az első kötettel kezdték a kiadást, ami nem más, mint A menekülés éve.

Eltérve a Gender Krónikák többi kötetétől, ezúttal a Földön járunk - méghozzá két lábbal, és sok kerékkel. Létrejön az országok egyesítése, az egységes szabályok, és nyelv használata, a közös politika, és egészen addig jutott az emberiség, hogy más bolygók civilizált lényeivel egyezkedik. A vezetők táborát az elnök, és az ítélők alkotják, akik törvényeket hoznak.

Ítélő sem lehet azonban akárki, szigorú szabályoknak kell megfelelni. Amint valaki ítélő lesz, a ruhától, az öltözéken át mindent megszabnak az egyén helyett, akinek asszimilálódni kell a többi a felsőbb körbeli tagok közé. Így lehetséges az, hogy James Manulnak gyorsan meg kell házasodnia. Testvére, Gregory, aki pap, talál neki feleséget. Egy csúnyácska lányra lel az egyik parkban hazafele menet, akinek nem ismeri a múltját, mégis hazaviszi, és ellátja, majd plasztikai műtétek sora után Sandra Manulként születik újjá James oldalán.

A plasztik nő kimért, a gazdag férj unatkozó feleségét játszva vásárolgat, partikra kíséri az ítélőt, és igazán mintafeleséget alakít. A felszín alatt viszont James és Sandra amint kettesben lehetnek, olyan távolra kerülnek egymástól, amennyire lehet. A nő ugyanis múltja miatt képtelen megbízni Jamesben, vagy bárki másban.

Múltjának egy hamis változatát tálalja Jamesnek és Gregorynak, mert fél, hogy akkor James végérvényesen ellökné magától. Ugyanis Sandra egy végrehajtó volt, egy maffiafőnök jobb keze, aki kínzott, és rengeteg embert küldött át a másvilágra.

Barátok meglepetése az írónőnek

Ebben a környezetben talál rá a jó szimatú nyomozó, Tom, aki azonnal megérzi a bűnös múltat Sandrán. A lányt közben álomképek formájában is kísérti a múlt, illetőleg üldözői, a maffia emberei is megtalálják, és meg akarják rajta torolni egy régi cselekedetét.

Közben James ellen is áskálódás folyik a felsőbb körökben. A férfinek fontos a hivatása, hisz egész életében erre készült, és nem akarja, hogy ezt elveszítse, így tökéletes, rendezett hátteret kell mutatnia a nyilvánosságnak.

A Föld nem egy idilli hely, úgyhogy lépéseket kell tenni. De kitől lehet segítséget várni, ha az új elnök magához ragadván a hatalmat kézben tart minden ítélőt, akit csak le lehetett fizetni? Kell, hogy legyen valami nagyobb hatalom, ami mindent megváltoztat a Földön, és ameddig nem ér fel az elnök keze sem, így James szövetségeseket keres - és nem is kell hozzá messze mennie, hogy megtalálja, és kezdődhet a menekülés...

Mit is mondhatnék? Elsőként a borítóba szerettem bele maximálisan. Gyönyörűre sikerült, jó ránézni, és tökéletesen tükrözi azt a hűvös eleganciát, amit Sandra áraszt magából.

Ami még némileg az esztétikát illeti, a tipográfiai megoldás is jól sikerült, mert remekül elkülönültek a múltban történő események a jelenbeli helyzetektől.

Tartalmi oldalról látszik, hogy rengeteg dolgot ölel fel a kötet, és még ennél is többet szeretne mutatni. Szembesít minket már most, hogy miért van szükség a hatalom megosztására, és rengeteg emberi hibát a felszínre hoz. A fő szál a társadalmi helyzetek elkülönülése, a nemek közti különbségek. Míg az alacsonyabb körökben magas a bűnözés, az öldöklés, és lenézik a nőket, a felsőbb körökben a férfiak irányítanak, viszont szükségük van egy nőre az oldalukon, hogy hatalomhoz jussanak.

Ezek mellett megjelenik a bosszú is, illetve a motiváció. Annak a különbségnek a megjelenése, hogy vajon, ha az egyént kényszerítik, képes megölni a saját barátját? Mégis meddig képes az ember elmenni a kegyetlenkedéssel? Mi alakít ki valójában egy családot?

Az igazság keresése, az elvekhez való hűség is előkerül, az intrikák, a látszat-néha-csal, a bürokrácia uralma, a megvesztegetés és az igazságosság örökös kérdése mellett.

Szereplők szempontjából a sorozatnak egy némileg új arcát mutatja be a könyv. Míg megszoktuk azt a Sötét Hórusz kapcsán, hogy Nekhti karaktere hűvös, kimért, valamilyen szinten stabil és megfontolt, a "néma gyilkos" jelző illik hozzá leginkább, addig Sandránál merőben mást kapunk.

Sandra az elején visszafogott, játssza a szerepét, amit James miatt kötelező neki. Mégis alárendeli magát a férfinek (a felszín alatt ott bujkál a múltbeli szegény lány), és elvárja, hogy James azt tegyen vele, amit akar. Megszokta már, hogy mindig van valaki, aki azt tesz vele, amit akar.

 Visszatérve Sandrához, a nő sokszor elfelejti, hogy James merőben más, mint a maffia főnöke, akinek addig dolgozott. James ugyanis nemhogy a helyzetet nem használja ki, de még fel is hívja erre a lány figyelmét. Nem kényszerít rá senkire semmit, és próbál az elveivel összeegyeztethető dolgokat cselekedni. Ugyanakkor ő volt az első szereplő is a történet folyamán, akit nem esett nehezemre pár sor után megkedvelni. Néha felrázza Sandrát, néha elbizonytalanodik, néha furcsán lépdel, de mindig tudja mi az, ami megegyezik az elveivel. Legnagyobb hibája, hogy elkötelezett a munkája iránt, így Sandrát sokszor elhanyagolja, viszont a lány sem könnyíti meg a férfi életét. Sandra ugyanis a 90. oldal környékétől meglehetősen elviselhetetlenné válik. A múltbeli képekben kegyetlen, beszólogató, mindenkinek visszavág, addig a jelenben nem meri bevallani a férjének, hogy szereti, néha féltékenykedik is, és a végén, mikor végre elhangzik a nagy vallomás, még utána sem esik le neki, hogy James megbízható. 

A vége pedig kissé érthetetlen számomra, mikor felszínre bukik a régi énje.A visszahúzódó nő hirtelen főnöki posztra tör, majd megint visszabújik a csigaházba (titkolózás a férje előtt, mert fél a visszautasítástól)... Ez a kettősség valahogy nem volt számomra összeegyeztethető. Nem tudtam megérteni, hogy a végén miért titkolózott James előtt, aki már bizonyított azzal kapcsolatosan, hogy bizalmasa a lánynak...

Jamesen kívül több szereplőt is sikerült megszeretnem. Ilyen Gregory Manul. Pap, ami azt jelenti ebben a világban, hogy viszontagságos az élete, ugyanis a vallást el akarják lehetetleníteni. A pap, mint hivatás nem éppen a legjobb ebben a politikától, intrikától, és látszatkeltéstől bűzös világban, ahol az emberek már-már nem is számítanak, csak a hatalom és a pénz jelent valamit is. Gregory ugyanakkor meglehetősen kedves alak, aki nem várt módon némi humorral adományozza meg a történetet.

Mike, a maffia embere, aki szintén kegyetlennek tűnik, viszont alapvetően jó szíve van. Segít Sandrának is, és csak a kényszer, ami hatni tud rá. Megvannak az ő saját kis titkai is, mit miért tesz, vagy miért nem.

Tom különleges rendőr. Szagok által ki tudja szűrni, hogy ki milyen bűnt követett el, ki hazudik, és ki mond igazat. Szókimondásával párosítva a képességét meglehetősen furcsa egyveleget kapunk, kevés ember tudja elviselni a rendőrt - tulajdonképpen csak egyetlen ember marad meg mellette. Tom volt az, akit az elején még nem értettem, majd fokozatosan kezdtem megszeretni, ahogy megismertem. Laza stílusú, aki bárkinek beszól, ezzel is helyenként lazítva a feszült hangulatot.

Ő volt az a szereplő is, akivel kapcsolatosan kibontakozott még egy szál. A Földön is jellemző volt ugyanis az, amit később a lonecateknél látunk: különleges képességű emberek kerülnek elő, akiknek Toméhoz hasonlatos képességeik vannak.

Valaki azonban igyekszik levadászni őket. Ezért is kell megsürgetni a menekülést a Földről. Itt kerül a képbe Chris Turney, akinek a vezetékneve ismerős lehet azoknak, akik olvasták a 11. részt. A professzor segít a kutatások és a menekülés során, mikor minél több Tomhoz hasonlót igyekeznek felkutatni.

Tehát a rengeteg szál összefügg egymással, és egy olyan egyveleget alkotnak, ami miatt a könyvet egyáltalán nem lehet letenni. Meglehetősen összetett, hiszen a maffia sztoritól kezdve a sci-fi, némi társadalomkritika, politika, és a (visszafogott) romantikus vonulaton keresztül minden egybe vegyül, mégis mindennek megvan a maga helye, ideje. Mindezek ellenére harmonizál egymással a rengeteg különféle vonal, és kirajzolják a világot, annak struktúráját, szabályrendszereit, melyeknél látszik a pontos szerkesztés.

A lezárás némiképp eltér attól, amit már megszokhattunk Sansától, hiszen némi happy-end is bekerült a kalapba.

Azt hiszem, megérte a hónapokig tartó várakozás, ugyanis ennyire jó könyvvel ritkán találkozom. Sansa magasra tette a lécet, és biztosra veszem, hogy tartani is fogja - már bizonyította, hogy képes rá.

*****

ui.: A kínzások, az erőszakos szexjelenet, és a gyilkosságok miatt erős idegzetűeknek ajánlott...

uui.: A könyvhéten készült egy interjú az írónővel. (Forrás: ekultúraTV)