Responsive Advertisement

2013. augusztus 11.

Blogos módosítások - avagy a jövő

Ehhez is elérkeztünk. Újabb módosításoknak vetem alá a blogot, ami mint tudjuk, sok mindent jelent.

Első gondolatom az volt, hogy egy az egyben megszüntetem az egészet, és új életet lehelek bele, másféle módon... Miért?

Múltkor volt Zsuzsival, a Papiron Príma blog írójával egy beszélgetésünk, és már akkor érlelődött bennem a gondolat, hogy rengeteg minden nem tetszik. Például az első bejegyzéseim (az első 100-200 könyves iromány), amik suták, gyermetegek. Ugyanakkor már a stílusom is változott, azóta talán némileg komolyabb lett, ezért döntöttem volna a változtatás mellett, hogy az első könyves értékeléseim is igényesebbek legyenek, ne ilyen "ósdik".

Aztán meg az ötlött fel bennem, hogy ez mind szép és jó, de egy frontális újrakezdés vajon milyen hatást váltana ki? Úgyhogy gondoltam arra is, hogy letörlöm az egész blogot a csudába, és más név alatt más formában újrakezdés... Az egységes koncepció tervét is kidolgoztam már, hogy nézne ki a dolog, de aztán ismételten csak megszólalt egy belső kis hangocska, hogy ne tegyem... Hihetetlen módon ez Timus hangján szólalt meg, és az alábbi dologgal érvelt: "De nekem te FFG vagy!" (Timus nem ismeri sem a kereszt, sem a vezetéknevemet - aki ismeri, az tanúsíthatja, hogy még egyik sem hangzott el a szájából.)
Tehát tudom, mit kapnék a névváltoztatásért cserébe (pedig még a nevet is tudnám, mire módosulna, valami hozzám illőbbre...)

Úgyhogy lemondván a drasztikus változtatásokról sok dolog ötlött fel bennem.
1, Egy új rovat gondolata.
2, Egy privát blog gondolata.
3, A régi sablon megtartásának gondolata.
4, Egy extrém hózárási gondolat.
5, Azonnali közzététel

Megvalósulások:
1, Új rovat: lesz! Régen Timusnak mindig meséltem olvasás közben az élményeket, idézgettem neki, ő meg vagy nevetett, vagy sírt rajta (hangok alapján vitatható, mikor melyiket csinálta). Ezek után arra gondoltam, mi lenne, ha lenne rögtön-poszt? Ez azt takarná, hogy olvasás közben rögtön írnám is a könyves bejegyzést, kommentárokkal fűszerezve (mondhatni: ami azonnal eszembe jut az adott gondolatról, az jönne is a blogra). Hasonló lenne, mint a filmek alatti kommentárolás, csak ez könyves-blogos formában.
Melyik könyvekről? Amiket ti magatok ajánlotok olvasásra (és ami nekem eszembe sem jutott volna, hogy olvassam, vagy nem is hallottam róla). Szerintetek működhet? Mit gondoltok?

2, Privát blog lesz. Ott fogom kiélni azt a perverziómat, hogy "Ha most kezdenék könyves blogot, milyen lenne". Úgyhogy ez a blog is futni fog, meg a másik is, csak más formában...

3, Régen megszokhattátok, hogy ha blogátalakítás, akkor a sablon repül, és új jön a helyére. Ezúttal csak a kislány repül a madár hátán, a sablon meg marad a régi... (reméljük, még jó sokáig :) )

4, A hózárások - időm szűke miatt - el-elmaradoztak, majd meg is szűntek. A régi hózárást szeretném újra visszahozni. Két gondolatom volt ezzel kapcsolatosan:
"A" verzió: Vlogos (videós) bejegyzés a hó végén, hogy mit olvastam, hogy tetszett stb...
"B" verzió: Havonta jelentkező "Könyves díjazás".

Mivel az A verzió szintén sok időt venne el (pedig szeretek videókat vágni), ezért a B változat lesz a nyerő. Vagyis: minden hónap végén kikerülnek szempontok (pl.: legszebb borító, leginkább tetsző könyv stb...), és a hónap folyamán olvasott könyveknek csinálok ranglistákat. Mondhatjuk úgyis, hogy a "hónap sztárjai" kitüntetésre kerülnek. Mi történik akkor, ha csak 1-2 könyv, vagy annyi se került elolvasásra? Ha az olvasottjaim a hónapban =0, akkor értelem szerűen nem lesz. 1-2 kötet esetében meg ugyanúgy lesz. A hózárás újból augusztus végén lesz üdvözölve a blogon.

5, Most már mondhatni a technika is mögöttem áll, úgyhogy valószínűleg gyorsabban láthatjátok, hogy mi tűnik el a várólistámról, és mi kerül fel az újonnan olvasott darabokhoz. Ebből kiindulva remélhetőleg előbb kaptok blogbejegyzést is az adott könyvről, amit olvastam. Maradjunk annyiban, hogy remélhetőleg rövidülnek az olvasási időtartamok, mivel több könyvet tudok egyszerre magamnál tartani :)

Tehát egyelőre ennyit mondanék a módosításokról, meg a blogról. Bátran osszátok meg a véleményeteket, mert kíváncsi vagyok, mit gondoltok erről az egészről.

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *