Reggel van, és kb. 2-3 óra alvás áll a hátam mögött, az agyam mégis kattog. Azt hiszem, most kezd el hatni a reggeli kávé, úgyhogy gyorsan kihasználom a löketet, amit ad.
Nem is tudom hol is kezdjem. Rengeteg mondanivalóm van, túl kevés idővel, a blogon viszont annál több hellyel.
Sokat gondolkoztam mostanában a fogadáson. Ez onnan indult ki, hogy aaaaannyi könyv van még a listán, hogy ha öt ember összeállna, és a kezükön kezdenék számolgatni, mennyi könyv van az olvasatlan polcomon, nem lenne elég ujjuk hozzá... Aztán rájöttem arra, hogy itt valami hiba van. Van egy füzetem, amit egy 2008-as Margit Sandemo olvasásom óta vezetek. Akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni az olvasással, és vezetni kezdtem, hogy melyik hónapban mit olvastam. Elhatároztam, hogy egyszer lesz majd olyan oldal, ami teljesen meg lesz töltve könyvekkel. (Hiú ábránd, 5 év alatt egyetlen oldal sem lett tele annak ellenére, hogy még mangákat is vezetek benne.)
Elkezdtem nézegetni az utolsó hónapokat, és rájöttem, hogy oké, hogy olvastam 3-4 könyvet, de akkor a fogadási listán miért van több könyv, mint amennyinek lennie kellene (pedig nem is kaptam többet, csak egyetlen egyet).
A válasz egyetlen szó: főiskola. Mióta megvan az E, azóta az előadásaimat használom olvasásra. Mivel abban a pad alatt is gyorsabban, könnyebben lehet lapozni, ugyanakkor hangtalanul. Pofátlanság? Lehet. Tiszteletlenség? Nem annak szánom.
Most sokan feltehetnék a kérdést: ha annyira nem érdekelnek az előadások, hogy olvasgatsz rajtuk, minek jársz be? A válaszom: mert érdekel, amit tanítanak. Nem azért olvasok az előadásokon, mert fütyülök rá, mit mond a tanár. Érdekeseket mondanak, és rengeteg jegyzetem szokott lenni egy-egy előadás végére (saját gyártmány, nem másról másolom!). A vicces az, hogy dacára annak, hogy olvasással múlatom az órákon a "felesleges időmet", jobban tudom, hogy hol járunk az anyagban, mint néhány társam.
Múltkor megjegyeztem egy gyakorlati óra végén, hogy a diasor egy részét az elméletet tartó tanár diasorából vágták össze. Mivel mind a két diasort kézhez szoktuk kapni, hogy tudjunk mire jegyzetelni, gyorsan össze is hasonlítottuk őket. Igazam volt...
A valódi ok, amiért olvasással ütöm el az órákat: máshogy nem megy az egyhelyben ücsörgés. Képzeljétek el, hogy 1,5 órán keresztül egy székhez vagy szögezve. Kutatások bizonyítják, hogy egy átlagos ember egyhuzamban 40 percig képes ugyanarra a dologra figyelni. Nálam ez az idő kb. 10-15 perc. Utána pofátlan módon elkezdek rajzolgatni, és olyankor már tényleg nem a tananyagra figyelek, hanem arra, hogy mikor lesz már vége.
Ha nekiállok olvasni, akkor némileg megnyugszom. Ha rossz a könyv, akkor a füzetem tetején-oldalán-alján-usw. helyeire elkezdek fricskákat kanyarítani a könyvről, ha meg jó a könyv, egyszerűen leköt annyira, hogy csak akkor jegyzeteljek, ha érdekesség hangzik el az órán. A megosztott figyelem remekül működik.
Múltkor felmentem az egyik tanáromhoz konzultációra. Megkértem, lenne-e a konzulensem egy könyvtárakkal kapcsolatos szakdolgozat esetén. Azért őt kértem meg, mert több érvem volt mellette, mint más mellett. A legfőbb érvem az, hogy tudtam, olyan személy, aki nem feszélyez, akivel könnyű együtt dolgozni. Nos, ő pont ilyen. Eddig akárhány órát is tartott, az elején és a végén mindig beszélgettünk egy keveset, és az órái alatt is elhangzottak olyan dolgok, amik beszélgetést indukáltak köztünk - és ezek alapján már könnyű volt megállapítani, hogy ha X témát felvetném szakdolgozatba, vajon tudna-e segíteni. (Megjegyezném: tud.)
Tehát együttesen lelkesedtünk a választott témámért, úgyhogy elkezdtem írni. Közben újabb és újabb ihleteket adott, és amikor felvetettem, hogy ezt még talán bele kellene fogalmazni, végül ezt mondta:
"- Ezt inkább írja meg egy blogban, mert nem fog beleférni a szakdolgozatba..."
Mit mondhatnék? Igen, írok a blogba. Ha gondoljátok, még némi ízelítőt is kaphattok a szakdolgozat "kivágott jelenetei"-ből - de ezt csak tényleg akkor, ha szeretnétek. Rengeteget kutattam a témában, zaklattam az embereket kérdőívekkel, könyvtárosokat kérdéssorokkal, barátokat meg az "alkotói válságaimmal".
De, ez egy másik történet, még egy másik beadandóból, amit aztán elkezdtem átalakítani szakdolgozatnak.
Ahogy a jövendőbeli konzulensem mondta nekem egykoron: "Úgy látom, a maga életét átszövik a könyvek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése