Hogyan találtam rá erre a szépségre? Hát, nem úgy, mint ahogy Sky talált Zedre (és fordítva). Egyszerűen kaptam egy fülszöveget, és kíváncsivá tett. A furcsa, fekete borító pedig egyenesen imponált mellé, vajon mi lehet ez?
Sky Bright angol - méghozzá nagyon. Ez főként akkor derül ki számára, mikor nevelőszüleivel, Sallyvel és Simonnal Amerikába költöznek. Még nem sejtik, hogy ezzel a lány élete fenekestül felfordul.
A múlt nélküli lányt körbeveszi a sötétség, a szomorúság, és a magány. Ezt oldja fel Zed, aki befurakszik az életébe, és előáll egy bizarr történettel. Méghozzá azzal, hogy a lány nem más, mint egy savant, és ezen belül is az ő lélektársa.
A lány először őrültnek titulálja a fiút, az egész családjával együtt, de amikor az események furcsa fordulatot vesznek rá kell jönnie, hogy lehet, mégis van valami abban, amit Zed mesélt neki ezekről a lényekről.
Sky ahogy egyre közelebb kerül Zedhez, úgy sodródik bele a fiú bizonytalan, veszélyekkel teli világába, ahol bűnözők, és maffiák elkapásából kiindulva rengetegen vadásznak Zed családjára. Ezáltal persze az is kiderül, hogy a rossz fiús külső mögött egy érző szív dobog, csupa jósággal...
Túlzás lenne azt állítani, hogy magas elvárásokkal ültem neki a könyvnek. Unalmas perceimet akartam feldobni valami könnyeddel, valami normális irománnyal, és ahogy haladtam a vége felé, valóban repültek el az oldalak. Ez viszont nem annak volt köszönhető, hogy annyira kiemelkedő lett volna az egész.
Először beleszerettem az alaptörténetbe, és az írásmódba, később ehhez hozzáadódott az a fajta humor, és könnyedség, ami a sorok közé került. Ugye vannak az emberek, és vannak a savantok. Azért különlegesebbek, mert hihetetlen képességeik vannak (tudnak gondolatokkal kommunikálni, tárgyakat mozgatni, és mindenkinek van külön-külön képessége is, mint a jövőbelátás, érzelmek elszívása, gyógyítás stb...). Ha valaki savantnak születik, a lélektársa is vele egy napon látja meg a napvilágot, csak valahol másutt. Nagyon ritka az, mikor valaki megtalálja a lélektársát - annak ellenére, hogy léteznek a közösségi oldalak, meg a Savant Hálózat.
Persze kapunk egy olyan magyarázatot gyorsan, hogy a közösségi oldalak nem megbízhatóak. A savantoknak ugyanis egyezni kell a fogantatásban! Ezzel nekem az volt a szerény problémám, hogy nem hiszem el, hogy nincs orvos savant, ha úgyis ilyen nagyszerű képességeik vannak. Valaki csak elvégzett egy orvosit. A Hálózat alapján megtalálhatnák a savantokat, és az orvos meg megkereshetné a kartonjaikat, és utánuk érdeklődhetne. Vagy ott van a rendőrség. Több savant is rendőr, tehát simán utána tudnának nézni dolgoknak.
A savantoknak egyébként van valós alapja, tényleg köztünk járnak. Van egy jelenség (nem nevezném betegségnek, bár találtam róla cikket, ahol annak titulálják), amit Savant-szindrómának neveznek. Ez valójában egy olyan állapot, ami rendellenesség, és vannak bizonyos területek, amikben az emberek kiemelkedően jó teljesítményt produkálnak. A feljebb linkelt angol nyelvű cikk szerint van, akinek jó a memóriája, villámgyorsan számol vagy zenei képességei vannak stb... (innen eredhet például az is, hogy mind Zed, mind Sky meglehetősen muzikálisak a regényben).
Ami mégis mankóval mászkált végig a regény folyamán, hogy nincs rendesen kidolgozva ez az egész (és nem fogható arra, hogy "majd a folytatásban biztos ki lesz fejtve", mert ezek a dolgok biztosan nem lesznek). Néhol a világ sántikál alapjaiban, néha pedig hőseink nyújtanak meglehetősen gyatra teljesítményt az események folyásában - indokolatlan döntéseikkel.
Mire gondolok? Például a végén van egy jelenet, amikor Zed és Sky elkezdenek telepatikusan kommunikálni. Zed akkor azt mondja, csak addig beszélgethetnek, míg oda nem érnek a hotelhez, utána kapcsolat bontás, mert lehallgathatják őket. Aztán Sky a HOTELben egy pillanatra magára marad, és Zed máris ott beszélget vele.
Ugyanilyen értelmetlen húzásokkal rukkol elő sok esetben Sky is. Van egy jelenet, amikor megharagszik Zedre. Tina felajánlja neki, hogy hazaviszi a nagy jelenet után, Sky mégis azt választja, hogy Zeddel megy el... Kérdem én: miért teszi ezt? Ha valakire kibukik az ember, utána még persze szívesen nézegeti a képét, ameddig csak lehet, ráadásul bezárkózik vele egy konzervdobozba is, hogy tutibb legyen...
Itt valahogy érthetőbb volt a "hirtelen szerelmes lettem beléd" dolog, de az már megintcsak értelmét vesztette, ahogy a végén Sky fogja magát, és ott akarja hagyni a francba a srácot, kiönti a kicsi lelkét, hogy ő ezt így nem, majd a következő jelenetben már olyan, mintha mi sem történt volna... Ilyen, és ehhez hasonló teljes zavarok vannak a kötetben, amihez hozzáadódik a kidolgozatlanság és az ebből adódó logikátlanság.
A történetben a fordulatosnak szánt részek olyanok voltak, mint Bambi első pár lépése: esetlen, és suta. Úgy tűnt, mintha egy szárnybontogatás lenne, mikor elkezdődik egy újabb konfliktus, aztán végig le van vezetve, majd újabb nyugis részét, ismét egy kis botladozás, ismét felveszi a szálat, és idomul az eseményekhez, majd ismét nyugalom és ez a körforgás végig kíséri az egész könyvet. Ezért is lehetett az, hogy több helyen néha elhagytam a cérnám, és már a fejemet fogtam olvasás közben. A bevezetések fontosak lettek volna, mégsem jöttek össze.
Ami viszont mégis a történet mellett szól, azok a "békeidők" jelenetei. A kedvenceim ilyen téren a sípályás "bénázások" és a "hócsaták". Aranyos, romantikus jelenetek, amik oldják a történetet, és néhol még mosolyogni is lehet rajta. A "nem éppen békeidős" jelenetek közül pedig a képességek előrántása, és gonosz célokra való alkalmazása tetszett meg igazán.
Karakterek tekintetében meglehetősen színes a paletta. Van itt misztikus rossz fiú(-nak feltüntetett valaki), akad gengszter, aki csúnya dolgokat művel (alvilági maffia színvonalon, és igazi "keresztapa" típusnak állítja be magát), és persze vannak ostoba rossz fiúk is (Te, elmondhatom neki, hova visszük? Ja, nyugodtan... - mert a szemtanúkat, akiket aztán életben hagyunk, nyugodtan világosítsunk fel mindenről, nehogy ne tudja leadni a dróton, hogy hova a mazsolába kell érkeznie a felmentő seregnek...)
De nézzük meg kicsit a szereplőinket.
Vannak ugye a "jó fiúk", vagyis a Benedict család. Valamiért egy az egyben a Cullen család jutott róluk eszembe a Twilight-ból. Itt is megtalálható a bölcs apuka, a nyughatatlan, lelkes anyuka. Ezek mellett az ugrató testvérek sem hiányozhatnak, meg a legkisebb testvér (a különleges barátnővel az oldalán).
A szülők egyébként roppantmód kreatívak voltak, hisz a fiúknak nemcsak, hogy olyan neveket adtak, amik különcök (legtöbb esetben), de még arra is figyeltek, hogy az ábécé utolsó pár betűjével kezdődjenek. Ráadásul itt is előfordul a hetedik gyermek hetedik gyereke esete, ami természetesen azt jelenti, hogy a hetedik fiú ebben az esetben a lehető legnagyobb erővel bír. A kérdés már csak az, honnan tudták a szülők, hogy pont 7 gyerekük lesz, és pont az T betűtől kell indulniuk?
A fiúk sorban: Trace, Uriel, Victor, Will, Xavier, Yves, és Zed.
Ez egyébként meglehetősen jópofa ötlet volt, úgyhogy nálam kapott egy piros pontot.
Az ellenség családja azért ennyire nem összpontosított a családtervezésre, amiből kiderült számomra, hogy ők annyira nem kreatívak, és mókásak (és nem adtak a gyerekeknek az ábécé első pár betűjével kezdődő neveket) - viszont az megegyezik, hogy a műben mindenkinek Blackberryje van... Mi ez itt, valami egyen-teló, vagy a Blackberry fizetett reklámja?
Kiemelném egy kicsit Zedet, mivel ő az egyik főbb szereplő. Először megpróbálják elhitetni, hogy ő egy hiper rossz fiú, mert beszólogat a tanároknak, annyi csaja volt, hogy csak na, motorral jár, és többször fenyítést kapott, és a kicsapás szélén áll. Tekintve azonban, hogy kiderül, kisebb szópárbajokért is lehet fenyítést kapni, máris eltörpül ennek is az éle. Nem hiszem, hogy valaki attól, mert csúnyán néz, rossz fiú lesz... Aztán egyszer csak hirtelen megváltozik, és érdekelni kezdi az új lány, és olyanná válik, mint egy plüssmackó: ölelgetni való, kedves, aranyos puhaság, amit alig lehet elengedni.
Egyik oldalról érthető a srác ragaszkodása, hiszen a lélektársáról van szó, viszont sok helyen erőltetett, hogy mennyire pátyolgatja a lányt...
Sky, a főszereplőnk, aki E/1-ben meséli a történetet persze más tészta. Végig félelmei vannak, hogy mit talál a múltjában (ami persze nem abból állt, hogy unikornisok hátán lovagolta be Álomországot), és mindenkivel szemben bizalmatlan. Egy idő után szinte egy csattanásra elhiszi, hogy ő valóban Zed lélektársa... WHAT? Zed addig nyüstöli a témával, míg végre beadja a derekát. A csaj aurákat lát kiskorától kezdve, és nem hiszi el Zednek, hogy ő is egy savant. A csaj telepatikusan küldözget üzenetet Zednek, és még mindig nem hiszi el, hogy valami nem stimmel vele, és lehet, hogy a srácnak igaza van. Aztán egyszer csak jön a felvilágosodás, és rögtön kijelenti, hogy ő is savant. Amikor elrabolják, és egy torony (hotel) tetejében tartják fogva, akkor már csak azt vártam, hogy jöjjön egy sárkány.
Pozitívum viszont a jellemében, hogy nem adja fel, makacs, és próbálja használni a fejét (itt-ott sikerül neki, és ezek a próbálkozások szintén megérnek egy piros pontot). Gyengeségét, és adott helyzetben előtörő különös viselkedését/döntéseit pedig a múltbeli eseményeknek tulajdonítva elnéztem.
Először beleszerettem az alaptörténetbe, és az írásmódba, később ehhez hozzáadódott az a fajta humor, és könnyedség, ami a sorok közé került. Ugye vannak az emberek, és vannak a savantok. Azért különlegesebbek, mert hihetetlen képességeik vannak (tudnak gondolatokkal kommunikálni, tárgyakat mozgatni, és mindenkinek van külön-külön képessége is, mint a jövőbelátás, érzelmek elszívása, gyógyítás stb...). Ha valaki savantnak születik, a lélektársa is vele egy napon látja meg a napvilágot, csak valahol másutt. Nagyon ritka az, mikor valaki megtalálja a lélektársát - annak ellenére, hogy léteznek a közösségi oldalak, meg a Savant Hálózat.
Persze kapunk egy olyan magyarázatot gyorsan, hogy a közösségi oldalak nem megbízhatóak. A savantoknak ugyanis egyezni kell a fogantatásban! Ezzel nekem az volt a szerény problémám, hogy nem hiszem el, hogy nincs orvos savant, ha úgyis ilyen nagyszerű képességeik vannak. Valaki csak elvégzett egy orvosit. A Hálózat alapján megtalálhatnák a savantokat, és az orvos meg megkereshetné a kartonjaikat, és utánuk érdeklődhetne. Vagy ott van a rendőrség. Több savant is rendőr, tehát simán utána tudnának nézni dolgoknak.
A savantoknak egyébként van valós alapja, tényleg köztünk járnak. Van egy jelenség (nem nevezném betegségnek, bár találtam róla cikket, ahol annak titulálják), amit Savant-szindrómának neveznek. Ez valójában egy olyan állapot, ami rendellenesség, és vannak bizonyos területek, amikben az emberek kiemelkedően jó teljesítményt produkálnak. A feljebb linkelt angol nyelvű cikk szerint van, akinek jó a memóriája, villámgyorsan számol vagy zenei képességei vannak stb... (innen eredhet például az is, hogy mind Zed, mind Sky meglehetősen muzikálisak a regényben).
Ami mégis mankóval mászkált végig a regény folyamán, hogy nincs rendesen kidolgozva ez az egész (és nem fogható arra, hogy "majd a folytatásban biztos ki lesz fejtve", mert ezek a dolgok biztosan nem lesznek). Néhol a világ sántikál alapjaiban, néha pedig hőseink nyújtanak meglehetősen gyatra teljesítményt az események folyásában - indokolatlan döntéseikkel.
Mire gondolok? Például a végén van egy jelenet, amikor Zed és Sky elkezdenek telepatikusan kommunikálni. Zed akkor azt mondja, csak addig beszélgethetnek, míg oda nem érnek a hotelhez, utána kapcsolat bontás, mert lehallgathatják őket. Aztán Sky a HOTELben egy pillanatra magára marad, és Zed máris ott beszélget vele.
Ugyanilyen értelmetlen húzásokkal rukkol elő sok esetben Sky is. Van egy jelenet, amikor megharagszik Zedre. Tina felajánlja neki, hogy hazaviszi a nagy jelenet után, Sky mégis azt választja, hogy Zeddel megy el... Kérdem én: miért teszi ezt? Ha valakire kibukik az ember, utána még persze szívesen nézegeti a képét, ameddig csak lehet, ráadásul bezárkózik vele egy konzervdobozba is, hogy tutibb legyen...
Itt valahogy érthetőbb volt a "hirtelen szerelmes lettem beléd" dolog, de az már megintcsak értelmét vesztette, ahogy a végén Sky fogja magát, és ott akarja hagyni a francba a srácot, kiönti a kicsi lelkét, hogy ő ezt így nem, majd a következő jelenetben már olyan, mintha mi sem történt volna... Ilyen, és ehhez hasonló teljes zavarok vannak a kötetben, amihez hozzáadódik a kidolgozatlanság és az ebből adódó logikátlanság.
A történetben a fordulatosnak szánt részek olyanok voltak, mint Bambi első pár lépése: esetlen, és suta. Úgy tűnt, mintha egy szárnybontogatás lenne, mikor elkezdődik egy újabb konfliktus, aztán végig le van vezetve, majd újabb nyugis részét, ismét egy kis botladozás, ismét felveszi a szálat, és idomul az eseményekhez, majd ismét nyugalom és ez a körforgás végig kíséri az egész könyvet. Ezért is lehetett az, hogy több helyen néha elhagytam a cérnám, és már a fejemet fogtam olvasás közben. A bevezetések fontosak lettek volna, mégsem jöttek össze.
Ami viszont mégis a történet mellett szól, azok a "békeidők" jelenetei. A kedvenceim ilyen téren a sípályás "bénázások" és a "hócsaták". Aranyos, romantikus jelenetek, amik oldják a történetet, és néhol még mosolyogni is lehet rajta. A "nem éppen békeidős" jelenetek közül pedig a képességek előrántása, és gonosz célokra való alkalmazása tetszett meg igazán.
Karakterek tekintetében meglehetősen színes a paletta. Van itt misztikus rossz fiú(-nak feltüntetett valaki), akad gengszter, aki csúnya dolgokat művel (alvilági maffia színvonalon, és igazi "keresztapa" típusnak állítja be magát), és persze vannak ostoba rossz fiúk is (Te, elmondhatom neki, hova visszük? Ja, nyugodtan... - mert a szemtanúkat, akiket aztán életben hagyunk, nyugodtan világosítsunk fel mindenről, nehogy ne tudja leadni a dróton, hogy hova a mazsolába kell érkeznie a felmentő seregnek...)
De nézzük meg kicsit a szereplőinket.
Vannak ugye a "jó fiúk", vagyis a Benedict család. Valamiért egy az egyben a Cullen család jutott róluk eszembe a Twilight-ból. Itt is megtalálható a bölcs apuka, a nyughatatlan, lelkes anyuka. Ezek mellett az ugrató testvérek sem hiányozhatnak, meg a legkisebb testvér (a különleges barátnővel az oldalán).
A szülők egyébként roppantmód kreatívak voltak, hisz a fiúknak nemcsak, hogy olyan neveket adtak, amik különcök (legtöbb esetben), de még arra is figyeltek, hogy az ábécé utolsó pár betűjével kezdődjenek. Ráadásul itt is előfordul a hetedik gyermek hetedik gyereke esete, ami természetesen azt jelenti, hogy a hetedik fiú ebben az esetben a lehető legnagyobb erővel bír. A kérdés már csak az, honnan tudták a szülők, hogy pont 7 gyerekük lesz, és pont az T betűtől kell indulniuk?
A fiúk sorban: Trace, Uriel, Victor, Will, Xavier, Yves, és Zed.
Ez egyébként meglehetősen jópofa ötlet volt, úgyhogy nálam kapott egy piros pontot.
Az ellenség családja azért ennyire nem összpontosított a családtervezésre, amiből kiderült számomra, hogy ők annyira nem kreatívak, és mókásak (és nem adtak a gyerekeknek az ábécé első pár betűjével kezdődő neveket) - viszont az megegyezik, hogy a műben mindenkinek Blackberryje van... Mi ez itt, valami egyen-teló, vagy a Blackberry fizetett reklámja?
 |
Egyik oldalról érthető a srác ragaszkodása, hiszen a lélektársáról van szó, viszont sok helyen erőltetett, hogy mennyire pátyolgatja a lányt...
Sky, a főszereplőnk, aki E/1-ben meséli a történetet persze más tészta. Végig félelmei vannak, hogy mit talál a múltjában (ami persze nem abból állt, hogy unikornisok hátán lovagolta be Álomországot), és mindenkivel szemben bizalmatlan. Egy idő után szinte egy csattanásra elhiszi, hogy ő valóban Zed lélektársa... WHAT? Zed addig nyüstöli a témával, míg végre beadja a derekát. A csaj aurákat lát kiskorától kezdve, és nem hiszi el Zednek, hogy ő is egy savant. A csaj telepatikusan küldözget üzenetet Zednek, és még mindig nem hiszi el, hogy valami nem stimmel vele, és lehet, hogy a srácnak igaza van. Aztán egyszer csak jön a felvilágosodás, és rögtön kijelenti, hogy ő is savant. Amikor elrabolják, és egy torony (
Pozitívum viszont a jellemében, hogy nem adja fel, makacs, és próbálja használni a fejét (itt-ott sikerül neki, és ezek a próbálkozások szintén megérnek egy piros pontot). Gyengeségét, és adott helyzetben előtörő különös viselkedését/döntéseit pedig a múltbeli eseményeknek tulajdonítva elnéztem.
Összességében nézve látok potenciált és kreativitást benne, úgyhogy szívesen fognám már kezembe a folytatást (és Zed történetét is, mely röviden bemutatja Zed szemszögéből az első könyvet). Laza, szerelmi történet, némi akcióval, egy leheletnyi humorral, és egy olyan alappal, amin még lehet csiszolni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése