Lylia Bloom - Ellopott életek

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy álmodozó leányzó. Ez az álmodozó leányzó felkeresett, hogy nem olvasnám-e el egy történetét. Kíváncsiságtól fűtve igent mondtam neki, és elkezdtem a történetét, de mivel a szemeimnek a gépen olvasás valahogy katasztrofális eredményeket szokott hozni, ezért néhány oldal után letettem. Hiba volt, mert utána elszállt az időm, és nem kerültem sokáig gép elé, hogy be tudjam fejezni - sőt, egyetlen kéziratot sem!

Eltelt 1 év, majd ismét megkeresett, de ezúttal egy másik történettel. Így került a kezembe ez a könyv.

Hol is kezdjem? Talán ott, hogy a történet meglehetősen átlagos. Emma eminens tanuló, akinek van egy meglehetősen lázadó, 20 éves nővére, akire mindenben számíthat. Ez az, ami végig meghatározza Emmát a történet során. Képzeljünk el egy lányt, akit valójában nem érdekelnek a szülei, mert neki a nővére a bálványa. Külön kihangsúlyozásra kerül, hogy igazi baráti kapcsolatai a suliban sincsenek, hiszen mindig tanul.

Emma tehát ingerszegényen nő fel, hiszen más behatás ezek után nem éri, csak amit a szülei, és a nővére nyújtanak irányába, ugyanis a tanárok maximum kérdéseket tehetnek fel neki, amire vagy válaszol, vagy nem (tananyaggal kapcsolatosan), illetve az iskolatársak közül senkivel nem áll szóba. Az iskolás kapcsolata kimerül egyetlen felszínes viszonyban egy Dia nevű lánnyal, aki napi egy kérdést tesz fel neki, aztán otthagyja Emmát (hiszen Diának mindig megakad a szeme egy helyes srácon, meg hát annyira nem is jó barátok...). 

Az iskolának itt olyasfajta szerep kellett volna, hogy jusson, hogy megmutatja, a lány nem teljesen elveszett (visszahúzódó énje ellenére), hanem ha csak egyetlen barátja is, de van. Ez által megalapozható lett volna egyfajta szociális élet, amit hozzá lehetett volna adni Emma hátteréhez, és meg lehetett volna vele magyarázni a "színészi képesség"-eket. A lány maga ismeri el, hogy jó színésznő, viszont egy visszahúzódó embernél ez nemigazán jellemző vonás. Ráfoghatjuk, hogy a nővére megtalálása motiválja, de ahogy mondják: "A viselkedésbeli változás nem egyik pillanatról a másikra jön létre, hanem idő kell hozzá."

(A kép forrása
http://www.graphicshunt.com/)

Emma tehát egy visszahúzódó lány, aki valamiért mégis elmegy, hogy megkeresse a nővérét, mikor az nem tér haza. Ez után következik az a rész, ahol Emma valamiért érthetetlen viselkedéssorozatot produkál, amit részben meg lehet magyarázni, másik oldalról viszont nem. Emma elkezd "nyomozni", de valljuk be, nem egy Veronica Mars... ez abból is kiderül, hogy kelepcébe sétál, és elkapják.

A fogva tartói olyan dolgokra kényszerítik, amit ő nem akar: megerőszakolják. Nem egyszer, hanem kb. két hónapon át majdnem minden nap, ugyanis örömlányt csinálnak belőle.

Már innen is látszik, hogy egy eléggé kemény témát fog boncolgatni a könyv, és inkább a lelki gyötrődésen van a hangsúly. A lány próbálna ember maradni egy olyan környezetben, ahol eszközként kezelik, és megpróbálják belőle kiirtani az emberi mivoltát. Be is adja a derekát, mert félti a családját, és a nővérét.

Nehéz erről a témáról beszélni, könyvben megörökíteni pedig pláne. Mindig nehéz az embernek beleképzelni magát egy olyan helyzetbe, amit személyesen nem élt át. Nem mondhatja, hogy megérti a szenvedő felet, hiszen neki magának ilyesfajta tapasztalata nincs. Ezért is voltam meglehetősen kíváncsi, vajon Emma hitelesen fogja-e nyújtani a szenvedő felet...

Az első napon látjuk, hogy kap még 24 óra haladékot, hogy "munkába álljon", mert "sérült portéka". Ahelyett, hogy ezt az időt a szökés tervezgetésére használná, vagy eszközt keresne a szabaduláshoz azzal múlatja az időt, hogy mantramondatot talál ki. A mantramondatban bent van a teljes neve, életkora, meg a jövőbeli "tervei".

Ezek után fogva tartója, Lóri megfenyegeti a lányt, hogy ne merészeljen megszökni, mert akkor kivégzi a lány családját. Mit tud Lóri a lányról? Hogy Emmának hívják. Ha Lóri kicsit is okosabb, gyanakodna, hogy mi van, ha ez csak álnév? A másik az, hogy oké, van a rendőrségen beépített embere, de hogyan nyomoztatná le Emmát? Mi alapján?

A mantramondat is több sebből vérzik. Ha a lánynak lett volna egy kis esze (ha már egyszer éltanuló), akkor nem teszi bele a nevét, és az életkorát. Ha Lóri véletlenül bepoloskázta a házat, ahol elszállásolta őt, akkor hoppá, máris van mi alapján lenyomoztatni. A mantramondattal tehát veszélybe sodorta magát, a családját, és nem utolsó sorban a nővérét is, akit eredetileg meg akarna menteni.

Később látjuk, hogy a lánynak nehezére esik felfogni, majd összerakni a darabokat. Olyan, mintha 1-2 hónap alatt az is kimenne a fejéből, hogy 1+1 az mennyi. Ezt már annak tudtam be, hogy akkora sokkhatás éri, és mindig "eltompítja" az elméjét, hogy ne roppanjon bele a testi borzalmakba.

(A kép forrása: Dmatxi)

Ez a fásultság, a monoton életvitel, a napról napra megeső szenvedés, megaláztatás valóban egy reményvesztett testté teszi, amiből kezd kiveszni a lélek. A lélek, melyet megtörnek, és amit Olivér felbukkanásáig el is hiszünk, megértünk, átérzünk. Ezek után viszont Oliból új erőt merít, de a könyv végén produkált viselkedése valahogy nem illett a képbe. A csaj ripsz-ropsz kiheveri az elmúlt egy-két hónapot...

Olivér a másik oldal, aki felváltva meséli a történetet Emmával E/1-ben. A váltott szemszögekkel általában az a baj, hogy a két stílus nem üt el egymástól. Itt kapunk egy zavarodott lányt, és egy laza, ám az emberi oldalát is meg-megcsillogtató, laza srácot - sikerül tehát a két karaktert elválasztani, megkülönböztetni egymástól.

Olivér tehát egy tipikus "kölyök". Nem szereti, hogy lekölyközik, de ha egyszer úgy viselkedik, nehéz komolyabban venni. Otthon az apja piszkálja, hogy találjon munkát, különben fel is út, le is út. Nehezen ugyan, de összejön neki egy gyorséttermis kiszolgálói munka, de ez nem éppen álmai állása. Hamar tovább lép, és haverja, Döme beszervezi egy jövedelmezőbb buliba: drogot árulnak.

Egy kis időnek el kell telnie, mire a főnökkel is találkozhat, és megbíznak benne annyira, hogy ajándékot is kapjon a munkájáért. Méghozzá nem mást, mint a főnök egyik éjszakai lepkéjét egy menetre.

Így találkozik Olivér és Emma, akik egy szobába kerülnek. Mind a kettejüknek Lóri a főnöke, és mind a ketten utálják a helyzetet, amibe belekerültek. Emma nem szeretne prostituált lenni, Olivér pedig emberként tekint Emmára, és nem egyfajta eszközként.

Így tehát közösen szervezik meg a szökést.

Olivér tehát egyfajta jó fiú, hiszen van benne emberség, ugyanakkor van egy másik oldala is, ami pedig bűnöző. Ő volt az a szereplő, aki a legközelebb került hozzám annak ellenére, hogy a végén meglehetősen kiszámítható, és mintha elgyengülne. Néha nem gondolja át a dolgokat (nem értettem, miért), mégis, valami megmagyarázhatatlan okból kiindulva kiemelkedett a többi szereplő közül.

Mondanom se kell, Emma elkezd vonzódni Olivérhez, amit kissé elhamarkodott, gyors lépésnek találtam. Ha naponta 4-5 vadidegen férfi erőszakolna meg 1-2 hónapig, nem biztos, hogy az első, akár a legminimálisabb mértékben is jó szándékkal felém forduló pasast meg tudnék szeretni egy-két nap alatt (úgy, hogy ráadásul a nevén túl semmit nem tudok róla). Persze, érthető, hogy Emma úgy kapaszkodik Olivérbe, mintha ő lenne az utolsó szalmaszál, viszont teljesen nyilvánvaló, hogy Olivér csak hősködik. Miért? Itt most lenne egy SPOILERES válaszom. Maradjunk annyiban, hogy ahogy Olivér és Emma lezárják a történetet (és ott is Olivéré volt az ötlet), úgy Olivér gondolhatott volna elsőként arra, amire. Ha azt meglépte volna korábban, Emma kiszabadult volna, Lórit lecsukják és minden meg van oldva. Ez után pedig bőven maradt volna hely a rehabilitációs részre, és esetleg a szerelmi szál jobb, körültekintőbb kidolgozására. 

Fontosnak tartom megemlíteni még a nővért is, elvégre az egész sztori abból indul ki, hogy ő eltűnik. Persze Emma "nyomozásának" a végére kiderül, hogy mi van vele, viszont a mű folyamán nem érezni azt, hogy a leányzó annyira meg akarná találni. Egy időre szem elől veszik a cél, és néha be van szúrva, hogy Emmának erőt ad, de ez tényleg ilyen közbeszúrás jellegű, és elveszti a mondanivalóját, a fontos jellegét - mintegy mantrává degradálódik, egy kötelező tartalmi elemmé, nem pedig céllá. 

A lezárás nem monumentális, nincs akciózás, valahogy elfelejtettem izgulni a szereplőkért. Az addig felépített világ egyetlen pillanat alatt omlik össze, és egy "gyorsan zárjuk le valahogy" véget kapunk, némi amerikai filmes benyomással körítve.

Mindezek mellett elmondható, hogy a stílus miatt gyorsan lehet vele haladni, és így még a klisékkel tűzdeltség is háttérbe szorul valamelyest. Az érzelmek helyenként úgy vannak megjelenítve, hogy nem esik nehezünkre átérezni egyik-másik szereplő helyzetét.

Volt egy rész, ami pedig kiváltképpen tetszett, és teli találatos volt. Emma és Olivér egyik ölelkezős része volt ez, ahol Emma lelki szemei előtt ismét lejátszódott egy jelenet. Pánikolva löki el magától Olivért. Ez egy olyan jelenet volt, ami mind kidolgozásában nagyon megfogott, mind pedig a lelki háttere miatt. Egyszerű volt, és mégis gyönyörű.

Összességében nézve az iskolás részeket szívesen átlapozgattam volna, a szerelmi szál kicsit gyors, és talán ilyen hipp-hopp ütemben felesleges is egy ilyen sztori mellé, a nővér "fejlődése"szintén elhamarkodott, viszont a téma tanulságos, és figyelemfelkeltő.