Responsive Advertisement

2013. október 31.

Stanley Steel&K.B.Rottring - Az irodalom visszavág (Sört Wársz? 5.)

A Sört Wársz? sorozat egyike a Star Wars paródiáknak. Régebben kezdtem el még a sorozat darabjainak összegyűjtését, és olvasását, majd a fogadás kezdete után a (mondhatni) fő szponzorom a rukkola.hu lett, ahol mindig szabaddá vált egyik-másik Steel könyv (és itt ugye nem Daniel Steelről beszélünk, akire ez az állítás szintén igaz).
Elméletiekben több kötete van, viszont a 6. (amit még a 7. a Lüke akadémia, és a 8. Abszurdisztán címen követ) rész után számomra azt hiszem, nincs tovább. Ezért is gondoltam rá, hogy minél előbb elolvasom egymás után a két, számomra záró kötetet...

Figyelem, az olvasás egy HEH• közepén zajlott.

Történetünk kezdetén egy Messzi, Messzi, még annál is távolabbi Galaxisban járunk, amit Zsorzs Lyukasz irányít, és minden az ő akaratának (és forgatókönyvének) megfelelően zajlik. Kan és Csita Lila hercegnővel karöltve útra kelnek a Minekilyen Flakon fedélzetén, mikor üldözőik akadnak. Dark Fater el akarja kapni őket, ugyanis így akarja csapdába csalni Lükét.
Lüke eközben elmegy, hogy Jetivé váljon, de ez nem egyszerű. Először is, kell hozzá egy mester, aki egy kis zöld manó lesz. Ezt követően különböző edzéseken kell részt vennie. Mielőtt azonban befejezhetné a Jetivé válás folyamatát, zavart érez a Zerőben, úgyhogy fakardjával együtt útra indul, hogy megmentse Kant, Csitát, és Lilát, akik belesétáltak egy csúnya kelepcébe...

Nem szeretném részletezni, mit találtam ebben a kötetben. Paródiának készült, és egy pihent hangulatot valóban könnyedén meg tud édesíteni.
Mindezek mellett elmondható róla, hogy megtalálható mindaz, ami a korábbi kötetekben: némi történet, némi helyzetkomikum, néhány szóvicc, erotikus humor, a mai kor fricskája, és minden más is, amit már korábban is felfedezhettünk a sorozat darabjaiban.

Fülszöveg gyanánt a könyv hátuljára a könyvből szedtek ki egy idézetet, de szerintem az egyik leggyengébb részt sikerült kiválasztani erre a célzatra.
Kiidézném a saját kedvencemet a könyvből. A történet azon szakaszában található, mikor a kis csapat (Kan, Csita és Lila) menekülnek a Zűrben...

"- Mert ez nem barlang!
- Sejtettem - jegyezte meg a Bádogember. - Nem is biliárdgolyó. Számításaim szerint...[…]
- Akkor micsoda? - kérdezte rosszat sejtve Lila.
- Egy fizető parkoló! - felelte Kan, aki nem volt valami jó kedvében.
[…]
- Nézzetek előre! Igen oda, a szélvédőre, az ablaktörlő alá. Igen, a piros zacskóba! - üvöltötte túl a hangszigetelést Kan. - Nézzetek oda, és látni fogjátok, hogy mi az ott előttünk. Ettől féltem.
Mindannyian odapillantottak, és elállt a lélegzetük. Egy tucatnyi picike parkolóőr készült éppen megszületni a hatalmasra fúvódott piros mikuláscsomagból. Mivel a hajó egyelőre nem gyorsult fel hangsebességre sem, a mikuláscsomagot sem fújta le előlük a menetszél. Nem is csoda, hiszen a zűrben nem volt levegő, emiatt menetszél sem.
[…]
- Hogy került ez ide? - sikoltozott Lila.
- A nőstény parkolóőr általában a szélvédőre rakja az anyagcsere melléktermékeit, amelyekben ott vannak a petéi. Ezekből kelnek ki a kis parkolóőrök, akik utána rögtön osztódással kezdenek el szaporodni. Fejletten jönnek a világra, egy-két óra alatt felszáradnak, és rögtön azután, hogy kifejlődik a sapkájuk, már azonnal büntetni indulnak. A szikhólyagjuk még nem szívódik fel egy darabig, a kezdeti időben ebből táplálkoznak. A megszületett lény azonnal képes lesz arra, hogy 24 órán keresztül bírságoljon. Ez a rettentő élősködő minden önkormányzat álma - magyarázta Kan."

A poénok között megtalálhatunk régi motorosokat is (mint a Herri Kóklerben is szereplő: "Mindenki megfogta a hasát. Mindenki a sajátját." jellegű megmozdulásokat).

A történeti oldalt tekintve meglehetősen pontosan követi nyomon az eredeti vonalát, csak nagyobb léptékben, és több körítéssel (ezek lennének a vicces epizódok).
Néhány helyen ugyan van eltérés. Ezeken a helyeken többnyire logikátlan katyvaszok is előfordulnak. A történet legeslegvégén nem értettem, hogy jött oda Dark Fater felesége Dark Muter... Az a jelenet meglehetősen hatásvadászra sikerült, és mindezek mellett teljes mértékben értelmetlen volt, és nem csak azért, mert sehogy sem illett a történethez. Aszerint ugyanis van még jópár dark kölyök, viszont eddig szó sem volt róla, hogy Dark Vaternek lenne még gyereke... Ha így lett volna, a "Lüke, én vagyok az apád" résznél...

Összességében nézve nem vártam semmit, és nem is kaptam semmit. Néhány jelenet kicsikart egy-egy mosolyt, de nem vitte túlzásba a nevettetést. Viszont még mindig úgy állok a sorozathoz, hogy "lehetett volna rosszabb is".

••••••••

•Hiper Elvont Hangulat

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *