Szerintem senkinek nem mondok újdonságot azzal, hogyha azt mondom, nagyon sokan utálják ezt a sorozatot. És persze azzal sem, hogy nagyon sokan viszont imádják. Én ebbe a második csoportba tartozom, és ezúton szeretném megosztani Veled, hogy miért is vagyok odáig ezért a sorozatért.Mikor Francica először említette, hogy ez egy olyan sorozat, ami igazából nem is az, még nem tudtam, hogy álljak a kérdéshez. Vajon hogy fogom megszokni, hogy minden könyvben más páros lesz a főszereplő? Úgy éreztem, hogy túlságosan is hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy megszeressek egy párost és az Ő szemükön keresztül lássam mindig az eseményeket.
Na, talán mondanom sem kell, hogy miután belekezdtem a második kötetbe kb. 10 percbe telt megszoknom ezt, utána pedig már egyenesen imádtam, hogy mindig más és más Testvér szemszögéből láthatom a világot, amit annyira szeretek.
Az első könyvben ugye belecsöppentem a Testvérek elképesztő és magával ragadó történetébe és „megismertem” minden Testvért. Valaki vicces volt, valaki barbár, valaki csak visszahúzódó... Aztán mikor elértem a saját kötetükhöz rá kellett jönnöm, hogy igazából nem is tudok róluk semmit, és ismét meg kellett ismernem őket… Mert szinte kivétel nélkül teljesen mások voltak, mint ahogy elsőre gondoltam.
Miután az összes Testvér történetét végigolvastam (jelenleg a 9. kötet megjelenését várom türelmetlenül…) már tudtam, hogy ki az, akibe menthetetlenül „beleszerettem” és ki az, akivel a továbbiakban nem igazán szeretnék találkozni.
Szerintem már talán nyílt titok, hogy Vishous az első számú imádottam, mert kellőképpen lökött és sötét figura, imádom a humorát és ahogy Butchal… de mielőtt elkanyarodnék az „Imádjuk együtt V-t!” irányba, inkább visszatérek a mesémhez… Khm, hol is tartottam?
Ja, hogy miért is lettem rajongó...
Első körben talán Ward miatt. Ugyanis az a barátságos és közvetlen stílus, amivel ír, nagyon közel áll hozzám. Mesél és áradozik és Ő is imádja a Testvéreket. Így pedig nem nehéz jó történetet írni...
Mondom ezt annak ellenére, hogy tudtommal Phury az egyik kedvence, és az Ő történetét írta meg legkönnyebben, azonban nekem pont az Ő története tetszik a legkevésbé.
És Ward állítása szerint Vishous-sal soha nem voltak jóban és megküzdött a történetével, én ennek ellenére állítom, hogy titokban Ő az írónő kedvence... A Beavatás óta már szinte biztos is vagyok ebben...
Másodsorban maguk a Testvérek azok, akik a szomorú és sötét múltjukkal, minden fájdalmukkal és szenvedésükkel együtt belopták magukat a szívembe. A mondataikkal, a tetteikkel, a felükkel való kapcsolatukkal, no meg persze a fekete szerkós, két-ajtós-szekrény kinézetükkel és félisten mivoltukkal.
Imádom, hogy Wrath tökéletes királyukká vált és döntései mindig szívet melengetőek…
Imádom Rhage állandó nyalókázását…
Imádom, hogy Zsadist mindig mindent tud és szárnyai alá vette Johnt…
Imádom Butch piperkőcségét és lököttségét…
Imádom Vishous örök csipkelődését és poénjait…
Imádom, hogy Phury keveset szerepel a történetekben…
Imádom, hogy Rhevenge mindenkinek csak jót akar…
Imádom Johnt, hogy végre teljesen felnőtt…
És persze Blay-ért és Qhuinn-ért is odáig vagyok, de sajnos ezt a csajokról már nem mondhatom el. Félreértés ne essék, nincs velük semmi gondom (Marissa és Cormia kivételével), de lássuk be, elvették tőlem a fiúkat, miért szeretném különösebben őket?
És a kényes kérdés… A sok szex… Ha valaki igazán ismerné a Tesókat, tudná, hogy ez hozzájuk tartozik... és máris nem „problémaként” kezelné a dolgot…
Azt mondod, eleget áradoztam már a Testvérekről - ha tudnád, hogy még igazán bele se melegedtem! - és most már szeretnél a negatívumokról is hallani. Rendben!
(Oh, nézd már, hát nem vége lett az oldalnak? Bocsi, akkor talán majd legközelebb...)
A sorozatot három csajszinak köszönhetem: az írónőnek, aki megálmodta ezt a világot; a fordítónak, aki által én is bepillantást nyerhettem a történetbe; és Francicának, amiért javasolta nekem a Fekete Tőr Testvériséget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése