2011. július 20.

Tiro Notes: Szabadulás (részlet)

Amelie volt a legkülönösebb az osztályából, és akkor Robert még nem tudta, hogy miért érezte kellemetlennek a lány közelségét. Ahogy azonban az ajtó zárját buherálta, gyakorlott kezekkel, eltűnődött, hogy ki is lehet a "rab társa".
- Mondd csak, honnan tudod, mit kell csinálni egy zárral, hogy az... - kezdte Robert, de elakadt a szava, ahogy a zár megadta magát, és egy kattanás után az ajtó engedelmesen kitárult előttük.
- Gyerünk! - hagyta figyelmen kívül a fiú mondókáját Amelie, és kilesett a folyosóra, mielőtt kisomfordált volna. Robert nem habozott sokat, azonnal a nyomába eredt a falhoz simuló lánynak. Esetlennek érezte magát, ahogy próbálta leutánozni társa mozdulatait, és csak remélni tudta, hogy valamit jól csinál.
A folyosó kopár fehér faláról itt-ott mállott a vakolat, ahogy Robert hozzá-hozzáért az ujjaival, finom port hagyva maga után a fal tövében.
Amelie hirtelen megállt előtte, ő pedig kis híján beleütközött a lányba, aki felkapta a fejét, hallgatózott. Robert is próbált valami neszt kivenni, de semmi sem hatolt be a halló járataiba, csak a csend, és a túlzott nyugalom. Amelie hirtelen elkapta a fiú pólóját, és egy rántással földre kényszerítette, majd egyik lábával rálépett Robert hátára, hogy az biztosan úgy maradjon, és már rohant is arra, amerről jöttek. A fiú felemelte volna a fejét, de a lány hangja azonnal elért hozzá:
- Fekszik, nyugszik! - dörrent rá Amelie, és Robert fejében megfordult a gondolat, hogy a lánynak esetleg a tévedésből a tarkójára is nőtt egy-két szeme, amit akkor is rajta tart, mikor ő nem is gondolná.
Néhány lövést hallott, amitől felment a pulzusa, de nem mert mozdulni. Fogalma sem volt miért, de bízott Amelieben annak ellenére, hogy a lány az elrablásuk alatt végig úgy viselkedett, mint valami gyerek forma katona. A puska ropogás kisvártatva abbamaradt, és Robert csak remélni merte, hogy Amelienek semmi baja nem esett.
Az már inkább meglepte, mikor a lány megjelent mellette két géppuskával a kezében.
- Nincs idő henyélni - mondta semleges hangon. - Aludni ráérsz otthon is, ha hazaértél. Gyerünk!
Robert feltápászkodott, és sietős léptekkel igyekezett beérni az időközben magabiztosabban menetelő társát, aki az egyik fegyvert a vállára akasztotta, és akiről úgy sejtette, hogy a kedvenc szava az, hogy "gyerünk". Noha félévtől egy osztályba jártak, és külsőre tetszett is neki az új lány, valahogy mégsem sikerült róla megtudnia semmit, és tudatlansága olyan mértékben kezdte zavarni, mint eddig sose.
Amelie váratlanul negyed fordulatot tett, szabad karjával a fal mellé lökte Robertet, majd elé ugrott és tüzelt. A fiú kilesett a lány válla fölött, de már csak a két, homokzsákként elboruló, élettelen testet látta a folyosó közepén.
- Te... te... - hebegte Robert, de belefagyott a szó a pillantástól, ahogy a lány a szeme sarkából figyelte őt.
- Ha nem tetszik, akkor itt maradhatsz velük - bökött fejével a holttestek felé. - Biztos jó játék cimborákra lelsz a társaikban, ha előbb nem csinálnak belőled ementáli sajtot - és úgy folytatta a sétáját a folyosó közepén, mintha csak egy kellemes parki ösvényen menne.
Robert félt. Nem csak az emberrablóktól, hanem a lánytól is tartott, akiről eddig azt hitte, hogy olyan, mint a legtöbben, csak valamivel csendesebb típusból való.
De most, hogy látta, milyen könnyedén képes halomra mészárolni az embereket, ösztöne azért sikított, hogy ha valaha kijutnak innen, akkor tartsa magát távol ettől a veszedelemtől. Nem bírná elviselni a tudatot, hogy egy hidegvérű gyilkos a közelében lófrál.
Amelie elhajította a fegyvert, ami nagyot csattant a falon, majd leakasztotta a másikat, és máris haladt tovább, akár egy megállíthatatlan tank.
Ahol ajtó nyílt, azt berúgta, néha pedig leadott néhány lövést is. Pisztolyokat dugdosott a nadrágján levő övébe, géppuskákat aggatott a vállára, és meg-megtörő lendülettel araszoltak egyre kijjebb és kijjebb, míg egy elágazáshoz nem értek, ahol a lány szembe fordult Roberttel.
- És most? Merre megyünk? - kérdezte a fiú, mire a lány magasabbra emelte a puska csövét, miközben végigmustrálta a fiút. - Mi az? - vált zavarttá Robert, a lány szeme pedig egyenesen az ő szempárjába fúródott.
- Túl sokat kérdezel, zajos vagy, és hátráltatsz - közölte tömören Amelie. - Ezért itt elválnak az útjaink - és meghúzta a ravaszt...

Oszd meg a bejegyzést! :

0 megjegyzés:

 

Mandi Könyvtára Copyright © 2013 Minima Template
Designed by BTDesigner Published..Blogger Templates · Powered by Blogger