Fülszöveg
...Fatma egy sziklafal mögé lapult. Az imént lőttek rá, most hát csendben volt.
Ha utolérik, nem kegyelmeznek.
Talán látták is, hogy a tússzal együtt menekül, ezzel ki is mondta magára a halálos ítéletet.
Felemelte fegyverét...
Ezen kötetem beszerzését sok tényezőnek köszönhetem. Egyrészt annak, hogy egy barátom mindig azt mondogatta, hogy Nemere István könyvei milyen jók, másrészt pedig annak, hogy összefutottam ezzel a kötetével egy selejtezésen.
A fülszöveg olyannyira nem mond semmit, mintha csak Kemp valamelyik könyvének hátoldalát nézné az ember, ugyanis a hátsó borítón csak egy aprócska idézet van a sztoriból, és nem is értem, hogy miért pont ezt idézték ki belőle, ha már feltétlenül idézetet akartak fülszöveg gyanánt, mert ha ezt olvastam volna, egyáltalán nem akartam volna elolvasni.
A történet nagyon egyszerű: van egy Szekta nevű szervezet, akiket el akarnak kapni, és feloszlatni. A Szekta azért alakult meg, hogy elhozzák a békét Allah nevében, azonban ez csak mese. Elrabolják Jeremy Trevort, egy prédikátort, aki tényleg a békét hirdeti, a Biblia szerint éli az életét, de ezen útján megtámadja a Szekta.
Csakhogy a szervezet nem Jeremy Trevort rabolja el, hanem valakit, aki az ő szakasztott mása – hála a maszkmestereknek -, ugyanis Trevor ügyével egy különleges ügyosztály foglalkozik. Az akciót Peters ezredes vezeti, aki Malettel karöltve intézi az ügyeket a háttérből, folyamatos megfigyelés alatt tartva az ál Jeremy Trevor útját, hogy végre elkapják a Szekta vezetőit, kiszabadítsák az ál-prédikátort, és felszámolják ezt a titkos szervezetet…
Bevallom őszintén, a könyv első ötven oldala után kicsit megijedtem, mert ott az író szinte mindent elsüt. Van szervezkedés, orv támadás, gyilkosság, emberrablás, minden, ami egy ilyen regényből elengedhetetlen. Noha ekkor még (kb.) 150 oldal vissza volt a könyvből, kíváncsian vártam, hogy fogja ilyen sokáig húzni a túszejtősdit, a nyomozósdit, és a többit, és örömmel láttam, hogy az olvasó egy pillanatra sem unatkozhatott, ugyanis nem az emberrablás volt az egyetlen szál, a csoportba kémek épültek be, és közben őket is le kellett leplezni. Amit sajnáltam, hogy ezek a leleplezések annyira nem durrantak nagyot, az olvasót csak szembesítették vele, hogy milyen információ szivárgott ki, Malet és Peters pedig azonnal levezették, kik lehettek, és igen, tényleg azok voltak, akikre tippeltek, ezt a szálat hamar elvarrta az író, pedig lehetett volna még egy kicsit ragozni.
A másik dolog a túszejtők vezetője, ami nemigazán tetszett vele kapcsolatban az az, hogyha a főnök nem volt olyan ostoba, akkor miért csak az utolsó pillanatban esett le neki minden, mikor voltak apróbb jelek, hogy Trevorral valami nem stimmel, pedig előtte kiemelték, hogy mennyire eszes a fickó. És a végén, mikor a képébe vágják, hogy rossz embert rabolt el, akkor még meg is kérdőjelezi ezt az újságot…
Egyébiránt a könyv kifejezetten tetszett, mert olvasmányos volt a stílusa, még ha különösebb csavarokat nem is tartogatott, és könnyedén ki lehet találni, kinek mi lesz a sorsa a regényben. Egy laza délutáni olvasmánynak kikapcsolódásra elmegy annak ellenére is, hogy néhány dolgot jobban ki lehetett volna dolgozni benne mind az akciójeleneteknél, mind a párbeszédeknél, amitől imitt-amott kissé felületesnek hatott az írás.
Összességében nézve szerintem nem ez lesz az utolsó Nemere regényem, mert annál jobban tetszett, csak sajnáltam, hogy néhol eléggé gyorsan le vannak zavarva az akciójelenetek, a lövöldözés, a ki kit hogyan kapott el stb…, viszont az nagyon el lett találva, hogy a szekta feloszlatásának mi volt a módozata, hogyan követték őket nyomon, hogy jöttek rá mindenféle stiklikre, hogyan állítottak csapdákat a főbb szereplők…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése