Responsive Advertisement

2020. december 25.

Gyökössy Endre - Ketten - hármasban

Egy párommal közös barátunktól kaptuk a könyvre az ajánlást és úgy gondoltam, ártani nem árthat, ha látom egy házasság lélektanát.

Kezdjük az elején. A kötet meglehetősen rövidke, mégis velősen és átfogóan tekinti végig a házasságot. Onnan kezdi, amikor még csak érlelődik a házasság gondolata, átmegy rajta, hogy mi történik a házasság megkötése után. Végigvezeti, milyen házasságtípusok fordulhatnak elő, és milyen problémák kerülhetnek felszínre. Végül pedig előkerül a család témaköre, illetve a "hova illeszkedik be a gyerek?" kérdéskörét is körbejárja.

Ez a kötet több szempontból is igen tanulságos volt. Az egyes témák után például ha megbeszéljük a párunkkal, hogy melyik fél hogy látja a kapcsolatot, remek "vita" indító és egyfajta kapaszkodót ad. Olyan gondolatokat tudunk átadni a másiknak, amit addig nem biztos, hogy meg tudtunk fogalmazni a saját szavainkkal. 


Kicsit olyan érzés, mintha lenne a férfi, a nő, meg egy mediátor és beszélgetnének. Sokkal jobb volt így "feldolgozni" a kötetet, hogy a témákat végül átbeszélhettük férfi és női szemszögből is, majd levontuk a tanulságokat. 

A Ketten - hármasban egyébként arra utal, hogy van a pár kettesben és maguk közé fogadják Istent. Ettől függetlenül én azoknak is igen ajánlom, akik annyira nem vallásosak, nem járnak rendszeresen templomba, mert rengeteg olyan dolgot fogalmaz meg, amelyet minden házasságban élő ember előbb-utóbb megtapasztal. Egyfajta segítséget ad az ember lelkének, hogy átgondolja az adott helyzetet, amibe került úgy, mintha kívülálló lenne. A kötet minden párkapcsolati történésre ad egy mintát, példát. Elmondja a jellemvonásait akár a problémáknak is. Az ember úgy állhat aztán hozzá, hogy elolvassa az oda passzoló fejezetet, végignézheti külsősként a dolgokat, és objektívebb képet alkotva hozhat aztán döntést.

Minden kezdő házasnak ajánlani tudom, hogy lássák indulás előtt vagy induláskor, hogy mikkel szembesülhetnek a házas életükben. Akik meg már házasok, azoknak meg pont azért ajánlom, mert a nehéz időkön átlendíti az ember gondolatait, vagy szükség esetén emlékeztet arra, hogy miért is vágott bele élete nagy kalandjába a másik felével.

Összességében nézve rövid olvasmány, és mivel igen velős, ezért lassú vele a haladás, ha az ember tényleg meg akarja emészteni. Érthetően, hétköznapian fogalmaz és csak egy csipetnyit csempészi bele a vallást. Azt is úgy teszi, hogy nem erőszakolja rá az emberre.


GR-ezők szerint:

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *