J. Goldenlane - A herceg jósnője (1. könyv)

Fülszöveg

„Mi ne létezhetne egy világban, ahol egyes őrültek íjjal felszerelve vadásznak a mit sem sejtő kultúrantropológusra?”

Nos, tulajdonképpen bármi. Ezt hősnőnk (éppúgy mint a fent említett nyílvesszőket) a saját bőrén tapasztalja, miután véletlenül lemarad a hazafelé tartó hajóról, és egy hosszú esztendőre az otthon mesésnek tartott Szithanban ragad. Ez idő alatt jósnőként szélhámoskodik egy hercegi udvarban, meglopja az isteneket, részt vesz pár merényletben, mint alany és mint tudományos megfigyelő egyaránt, de főként jegyzetel, mint azt egy lelkiismeretes irodalomtörténésztől el is lehet várni.

•••••

J. Goldenlane neve nem új a blogon. Sok könyvét olvastam már az írónőnek, eddig mindegyik nagyon tetszett - tudom, a novelláskötet annyira nem, de a regények azok egytől egyig az 5-6 pontos kategóriákba estek. Most azonban elérkeztem az első olyan regényéhez, ami nem aratott nálam osztatlan sikert. Ez pedig nem más, mint A herceg jósnője...

Arcsin, a korán árvaságra jutott lány kalandjai akkor kezdődnek, mikor Szithan városából érkezik az ő fehérparti városkájába egy küldöttség egyenesen egy hercegtől, és ajánlatot hoznak. Arcsinnak fontos, fordítói szerep jut, és tolmácsként a bizottság tagja lesz, ami visszafelé viszi az iratot Szithanba. Azonnal rájönnek a küldöttség tagjai: ez teljesen más világ, mint ahonnan ők származnak. Itt az emberek pompás ruhákban járnak, gazdagnak látszó épületekben laknak, és nem olyan szürke ruhákat viselnek, mint amit ők megszoktak.

A tárgyalások alatt ismerkedik meg Harh' Hatal herceggel, aki ridegen, semmit mondó kifejezéssel viszi végig a megbeszéléseket, és dolguk végeztével elbocsátja a fehérparti delegációt. Csak egy a gond: mikor indul vissza a hajó, Arcsin egy balszerencsés eset miatt lemarad róla.

A sors úgy hozza, hogy Harh' Hatal herceg mellé keveredik, akinél udvari jósnőként kezdi a pályafutását, majd az események sodrásában egyre feljebb és feljebb keveredik a ranglétrán...

A könyv legnagyobb érdekességének azt tartottam az elejétől a végéig, hogy Arcsin egy szegényes küllemű, ám tudományokban művelt közösségből érkezik, míg a herceg egy pompával, és fényűzéssel kecsegtető, intrikáktól túlzsúfolt világból. Érdekes volt figyelni, ahogy a magára maradt lány - mint Goldenlane sok másik regényében - hogyan vágja ki magát a legkülönfélébb helyzetekből a világ egy olyan szegletén, ahol nem ismeri ki magát a szabályok között. Arcsin ugyanakkor nagyon művelt, nem hisz a varázslatokban, ennek ellenére jósnő lesz belőle, egy szélhámos, akinek el kell játszania a túlélés érdekében, hogy ő tényleg rendelkezik jóstehetséggel, holott végig a tudományokat tartja a fő mozgatórugónak, és nem hiszi a mágia létezését.

A könyvet három harmadra/szakaszra tudnám osztani:

Az első harmadot addig a pontig mondanám, mikor Arcsin egyedül marad. Ez a szakasz unalmas, csak magyarázat, hogy lesz a lány árva, mi történik eztán, hogy kerül az egyetemre, majd Szithanba, hogy lesz ő a tolmács...

A második harmadot addig tenném, míg Arcsinnak megtiltják, hogy kimenjen a palotából, de aztán mégis megkapja rá az engedélyt. Ezt a szakaszt úgy lehet legegyszerűbben jellemezni, hogy átmeneti: történnek is dolgok, meg nem is.

A harmadik szakasza egészen a könyv végéig tart, mikor is végre felpörögnek az események, és az utolsó sorok után az olvasó azt mondja: méééég!!!!

Most pedig kicsit részletezném ezt a szakaszolást.

Az első harmadát a könyvnek unalmasnak találtam. Persze, érthető, hogy kell bele a főhős háttere, hogy el kell magyarázni ki ő, mi ő, hogy került oda, ahova, miért stb... Ennek ellenére csak ásítoztam közben, vártam, hogy történjen végre valami, és az, hogy le tudtam tenni a könyvet közben azt bizonyította számomra, hogy ez nem olyan, mint az írónő többi kötete. Itt nem sikerült sem az első 10 oldal, sem 20, de még 80 oldal után sem ott ragadnom a történet mellett, mert annyira nem kötött le az a hajóút, az egyetem leírása, Arcsin és az ő tanulmányai, a tárgyalásos részek stb...

A második szakasz, mikor végre úgy találkozik a herceggel, hogy az a palotájába fogadja, hogy legyen jósnő. Ez, mint már fentebb említettem, amolyan átmeneti szakasznak tetszett, mert néhány mozzanatnál az ujjamat rágtam, hogy "vajon most mi fog történni?", de néhány jelenetnél szintén azt vártam, hogy legyen már vége, történjen valami izgalmasabb...


Éppen ezért nekem a könyv 3. harmada tetszett a legjobban, mikor a mindig jegyzeteket készítő, optimista, tudásra szomjazó lányka mindenfélékre rájön, mindenféle bajokba keveredik, és keresi a kiutat, miközben vívódik magával, hogy helyes-e, amit tesz; mennyiben tér el egyik-másik tette az elveitől stb...


A szereplők felosztásában is újat mutat ez a kötet. Az eddig megszokott "a szeleburdi mellett van egy védelmező komoly" karakterpároknak hátat fordítva itt nem ilyesfajta párosítással találkozik az olvasó. E helyett kapunk egy okos, művelt főhősnőt, aki szilárdan ragaszkodna az elveihez, de a "szükség törvényt bont" elv miatt mégis fel kell adnia ezeket, és eljátszani a varázslónő/jós szerepét.
Párja, a címben is megjelenő herceg, Harh' Hatal, aki komoly, kimért karakter, ezek mellett önző zsarnok, aki bárkit megöl/megölet, ezért sokan tartanak tőle, éppen ezért ő lett az, aki a szereplők közül a legközelebb került hozzám. Életét átszövi a politika, az intrikák, folytonos "harcokat" vív (nem feltétlenül fegyverrel).
De felbukkan persze a "bohókásabb", komolytalanabb szereplőtípus is, amit nem más, mint Harh' Hatal nővére, Kiria testesít meg. Lány létére imádja a vadászatot, a kutyáit, gladiátorviadalokra jár, szóval nem egy tipikus, kényes úrilány, és ezek mellett legtöbbször a saját feje után megy.
A herceg másik testvére, a bátyja, aki szintén művelt, komoly figura, nagyon hasonlít Arcsinra, csak éppen az ellenkező nemből való.


A stílusról is essék egy kevéske szó. Az írónőtől megszokott, laza művel van dolgunk, ugyanakkor ez már néhol túlontúl is átesik a másik oldalra, amit nagyon sajnáltam, ugyanakkor a humort is hiányoltam, amiből ezúttal csak morzsákat kapunk, nem úgy, mint a többi művénél.


Összességében nézve ez a kötet megosztott, mert magában az írás imitt-amott nem tetszett, másutt viszont nagyon is; maga a történet néhol lapos volt, néhol pörgött, de a "lapos" részek nélkül nem lett volna értelme az egésznek.
Egyet biztosan állíthatok: nem ez lesz a kedvenc Goldenlane regényem...