Responsive Advertisement

2011. szeptember 28.

Kihívás: Olvassunk a szabadban!


Az igazán nagy molyok ott olvasnak, ahol lehet: várókban, busz- vagy vonatpályaudvarokon, vonatokon, buszokon, vagy más közlekedési eszközön, kávézóban vagy étteremben, otthon a fotelben, az ágyban, a tévé előtt, a háztetőn, a kutyaólban, vagy egy gyümölcsfa tetején. A könyvmolyoknak teljesen egál, úgyis mindig elővarázsolnak valami könyvet, ha csak egy másodpercnyi időt is rá tudnak áldozni kedvelt hobbijukra.

Nita_Könyvgalaxis megragadta hát az alkalmat, és sebtében összehozott egy kihívást: Olvassunk a szabadban!, elvégre néha még egy molynak is ki kell rugdosnia magát a friss levegőre a szoba négy fala közül - köszönet érte Nitának, hogy ösztönöz minket ezzel is, hogy néha a friss oxigén sem árt meg. Persze eztán jönnek az extrém helyek, ahol olvashat az ember, mint például a szabad ég alatt.

Miért jelentkeztem rá? Mert furcsa szokásaim egyike közé tartozik, hogy tavasz végén, nyáron kiköltözök a tetőre, és fotoszintetizálás párolgás közben jólesik egy kicsit nyugiban olvasni. Az esemény keretén belül pedig bepillanthattam, mások milyen "külső helyszíneken" szoktak könyvet ragadni.

Teljesítés? Pipa

Őszintén megvallom, fogalmam sincs, mely könyvekkel jelentkeztem és értem el a teljesítést, mert a nyár folyamán több könyvet olvastam el a kék ég alatt, mint a szobám négy fala között, ezek közül sem mindet töltöttem fel a Nita által létrehozott polcra. Talán azon könyveket könnyebb lenne megszámolni, amiket nem kint olvastam.

Mivel ez a kihívás mégiscsak arról szólt, hogy szabadban olvasás, felsorolnék néhány "különlegesebb" helyen olvasott darabot.

Top 5 szabadban történő olvasás:

1, Lebegés közben: Meg Cabot Misztikus szerelem című könyve után mindig vágytam rá, hogy egyszer kipróbáljam, milyen az, hogy rádobok egy matracot a vízbe, felmászok rá, és máris olvashatok. Ezen a nyáron végre megtapasztalhattam, és bizton állíthatom: egyszer mindenkinek ki kell próbálnia. 

2, A világ fölött... ülve: Egyik kedvenc helyem a "tető", ahova rendszeresen könyvtornyokkal járok, ha jó az idő, de még akkor is, ha meleg van, de esik az eső. A jó levegő mellett extraként jár a remek kilátás, és a gyönyörű tájkép - főleg, mikor esteledik.

3, Homok, tenger, napsütés: Nincs is jobb, mikor az ember csak heverészik egy napozóágyon valami pocsolya - tó - partján, majd megsül, közben hideg italt szürcsölget, és persze: olvas. Erre most részletesebben nem térnék ki részletesebben, mert ez egy másik esemény igéje lesz (már sokan biztosan sejtik, miről van szó :))

4, Útban! Útban! Buszmegállóban!: Mondanom se kell, mikor buszra várok, rendszeres a könyvzombi-üzemmód. Ez azt jelenti, hogy annyira belemerülök egy-egy könyvbe, hogy képes vagyok megállni a buszmegálló közepén, és olyankor se látok, se hallok...

5, Gyaloglás a végtelenbe...! - vagyis haza.: Ennek adtam volna a top 1 -et, de belegondolva, hogy milyen volt ez az egészet végigcsinálni, úgyhogy arra gondoltam, hogy csússzon le az ötödik helyre. Miről is van szó? Arról, hogy a "gyalog-busz" mindig közlekedik, akármekkora távot képes megtenni, amíg az erejéből futja. És hogy eltereljék a figyelmét róla, hogy a lábak fáradnak, mi sem jön jobban, mint az olvasás. Szóval gyalogló, hazafelé vezető túráim alkalmával gyakorta kilométereken át olvastam a nyár folyamán.


Manapság is olvastam a szabadban (elvégre ki tudna ellenállni annak, mikor a semmi közepére kivisz egy könyvet, leül, és egy csodás tájon - víz mellett - olvashat a gyönyörű naplementében?), és bizton állíthatom, nincs is annál jobb dolog, mint jó időben a nyugalomban ücsörögve egy könyvnek szentelni a figyelmünket.

Olvassatok a szabadban, amíg még lehet!

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *