Responsive Advertisement

2013. augusztus 10.

Gaura Ágnes - Démoni színjáték

Gaura Ágnes. Egy magyar írónő neve, aki magyar helyszínekre merészkedett áttenni történetét, magyar nevű szereplőkkel.
A Delta Vision kiadó vette gondozásába az írónő könyveit, melyek közül a Vámpírok múzsája címűről már olvashattatok is itt a blogon. Második kötete az Átkozott balszerencse címet kapta, melyről remélhetőleg hamarosan írhatok (szintén a polcomon csücsül).
Hogy jön a képbe ez a bizonyos Démoni színjáték? Ez egy novella, méghozzá Borbíró Borbálával a főszerepben, akivel találkozhatunk a fentebb említett két könyvben is - szintén főszereplői minősítésben -, csak ezúttal egyetlen novella erejéig.
Jellegzetessége, hogy a kiadó egy jelképes (1 HUF) összegért, elektronikus formában kínálja az olvasóknak. Gaura Ágnesnek egy másik novellája is hasonlóképpen járt, ez pedig nem más, mint a Mindenki egyért! Szintén 1 forintért árulják, de erről majd később írnék.

A Démoni színjáték -ra visszatérve... Bori komoly fába vágja a fejszéjét, ugyanis egy IQ vámpírtól szeretne mintát venni. Kissé csőbe húzzák, mert a dolgok nem éppen úgy alakulnak, ahogy ő azt várná. Az IQ vámpír ugyanis ahelyett, hogy mintát adna neki, az üzlet megváltozik: elmennek színházba, hogy megnézzenek egy előadást - vámpírosított köntösben.

Mivel ez csak egyetlen darab novella, nem kezdenék elemzésekbe, pontozásokba. Valaki azt mondta, hogy nem tetszett neki az a rengeteg káromkodás, amit beletuszkoltak. Lehet, hogy két különböző novellát olvastunk, de két "trágár" szó hangzik el a műben, és az első említésnél (rögtön a novella elején) is inkább játékos, gyermekies formában, nem pedig úgy, mint egy párbeszéd kötőszava.
Tetszett a megoldás, és a végkifejlet is, de sajnáltam, hogy ilyen kis rövidke. Mondjuk, egy novellától az ember nem azt várja, hogy 200 oldal hosszú legyen, úgyhogy nem panaszkodom.

Mindenesetre kiderült számomra, hogy Gaura Ágnesnél nem a méret a lényeg: ha rövid a mű, amit ír, ha hosszú, ugyanannyira tetszik. És ezek után bízom benne, hogy egyszer majd lesz annyi ilyen "rövid szösszenete" (novellája), hogy érdemes lesz összegyűjteni, és kiadni egy novelláskötetben. Szívesen feltennék egy ilyen kötetet is a könyvespolcomra.

Nincsenek megjegyzések:

Ezeket olvastam legutóbb...

Baby Signs: How to Talk with Your Baby Before Your Baby Can Talk
A ​király esztelen
Red Herrings
Szupernagyi
One True King
Az ​én váram
Kerekerdő meséi II.
Kerekerdő ​meséi
Hideg ország varázslói
Brer Rabbit Again
Viking és tündér - Beteljesedik-e újra az átok?
How Babies Sleep: The Gentle, Science-Based Method to Help Your Baby Sleep Through the Night
Tabuk és dilemmák a gyermeknevelésben
A pénz nem a fákon nő
Segítség, ember!
A slag
Menjek ​vagy maradjak?  Hogyan éljük túl a párkapcsolatot egy narcisztikus mellett?
Vágyakozás
„Anyább” ​anyák
Időtlen

Archívum

Rendszeres olvasók

Postaláda

Név

E-mail *

Üzenet *